-
- - Mivel foglalkozik a kvantumfizika?
- - Röviden fogalmazva a lehetőségek fizikája. Tele van ráutaló kérdésekkel, hogy
valójában hogyan is érzékeljük a világot, hogy van-e különbség az érzékelt
világ és a valós világ között és hogy valójában hogy is van mindez. A modern
materializmus tanításaival elég gyakran kivonja az embereket a felelősségérzet
alól, akárcsak a vallások. De ha elég komolyan veszed a kvantummechanikát, az a te
kezedbe adhatja a döntést és egyáltalán nem ad egyszerű és kényelmes válaszokat.
Azt állítja csak, hogy: a világ nagyon nagy hely, és nagyon rejtélyes. A mechanizmus
nem maga a válasz, és nem is fogja megadni a választ, mert elég idős vagy, hogy te
magad döntsd el. Mindössze a lehetőségeidre világít rá.
- - Mesélj az agyról!
- - Az agy, amikor gondolsz egyet olyanná válik és pontosan olyan hatást kelt, mint
amilyet egy "működő" viharfelhő kelt önmaga és a Föld - mint felvevő
receptor - között. És biztos láttad már ezt a baljós kinézetű felhőt fortyogni az
égen! Keresztül-kasul cikáznak át rajta az elektromos kisülések és azt is látod,
ahogyan a földbe csapódnak. Az agy amikor összefüggő gondolattal foglalkozik olyan,
mint egy vihar. De magát a gondolatot senki sem láthatja. Amit látnak az neurofizika,
egy dühöngő vihar az agy különböző területein. Azok a területek a test térképei
és térképek mindenről, amire a személyiségnek reagálnia kell. Egy holografikus
képre, dühöngésre, gyilkosságra, gyűlöletre, könyörületre, szeretetre. Az agy
nem tesz különbséget a környezet éppen aktuális információi és az emlékek
között, mert mindkét esetben ugyanazokat a speciális idegpályákat használja.
- Az agy kis idegsejtekből, neuronokból áll. A neuronoknak nyúlványaik vannak, amivel
elérik a többi neuront és kapcsolódnak hozzájuk, hogy idegpályát hozzanak létre.
Minden hely, ahol kapcsolat jön létre, egy gondolatot ébreszt. Az agy az összes
információt az ún. asszociációs memóriában tárolja. Például az ötletek,
gondolatok, érzések az ideghálóban jönnek létre és terjednek, és mindegyiknek
lehet köze mindegyikhez. Például a szeretet fogalma és érzése is ebben a hatalmas
ideghálóban található, de a szeretet fogalmát sok más gondolatból építjük fel.
Pl. sok emberben a szerelem a csalódáshoz kapcsolódik. Amikor szerelemre gondolnak,
felidézik a fájdalmas emlékeket, aggodalmat, haragot, esetleg a dühöt is. A düh
fájdalomra emlékeztethet, ami egy személyhez kapcsolódva visszavezethet a szerelemhez.
- Modelleket alkotunk arról, ahogyan a világ működik körülöttünk. Minél több
információt szerzünk, annál jobban kifinomíthatjuk egyik-másik modellünket. És
közben azt cselekedjük, hogy folyamatosan egy történetet mesélünk saját magunknak
arról, hogy ilyen a külvilág. Minden információ amit feldolgozunk, ami a
környezetből érkezik hozzánk, mindig a tapasztalatok színében tűnik fel és az
érzelmi válasz is ettől függ. Ki a sofőr, amikor az érzelmi válaszainkat
irányítjuk vagy érzünk? Tudjuk, hogy fiziológiailag az ideghálózat. Ha valamit
nagyon begyakorolsz, akkor az idegsejtek - amik ezért felelnek -, erős kötéssel és
hosszútávra kapcsolódnak. Ezért ha minden nap méregbe gurulsz, ha minden nap feszült
vagy, ha minden nap szenvedsz, tartós - maradandó - kapcsolódásokat hozol létre. Ha
az életed okot ad arra, hogy áldozattá válj, a neuronhálózat naponta
újradrótozódik és benne hosszú távú kapcsolatok alakulnak ki a többi sejttel. Ezt
azonosulásnak nevezzük. De azt is tudjuk, hogy az idegsejtek, amik nem ingerlik
egymást, szétválnak egymástól s elveszítik hosszú távú kapcsolataikat, mert
ahányszor csak inger érkezik az agyba azonnal kémiai válasz keletkezik. Ahogyan ez
megszakad, az egymáshoz kapcsolódó idegsejtek elkezdenek elválni egymástól. Amikor
megszakítjuk a megfigyelést nincs az ingerlésre automatikus válasz. A hatásokat
vizsgáljuk, s már nem vagyunk többé az a test-lélek egységben tudati személyiség,
ami automatikusan válaszol a környezetére.
- Az érzelmek önmagukban sohasem jók vagy rosszak! Az érzelmek meg vannak tervezve, s
kémiailag erősítik a hosszú távú emlékeket. Ezért vannak! Minden érzelem
holografikus értelemmel ellátott kémiai anyag. Az univerzum legösszetettebb
gyógyszergyártója van itt. Az agy egyik része, a hipotalamusz az, ami egy kis gyárra
hasonlít. Itt kapcsolódnak össze azok a különböző kémiai anyagok, amik az eddig
már megtapasztalt érzéseket gerjesztik. Ezek a kémiai anyagok a peptidek. Rövid
láncú aminosav sorozatok. Ezek alapjában véve olyan szénláncok, amik 20
különböző aminosavból állnak és összekapcsolódva alkotják szerkezetüket. A
szervezet egy proteinkészítő gép. A hipotalamuszban rövidláncú proteineket kapunk,
amiket peptideknek hívunk és összekapcsoljuk bizonyos neuropeptidekkel vagy
neurohormonokkal, amik a mindennapi tapasztalatainkkal állnak kapcsolatban. Van egy anyag
a mérgességhez, egy a szomorúsághoz és van egy az áldozattá váláshoz. De vannak
anyagok a vágyhoz, van egy, ami azt határozza meg, hogy milyen érzelmi állapotban
vagyunk. Amikor abba az érzelmi állapotba kerülünk a szervezet vagy az agy miatt, a
hipotalamusz azonnal peptideket készít és egy nyíláson át a véráramba juttatja.
Ahogy a véráramba jut, megkeresi a test azon központjait, amire hatnia kell. A test
minden sejtjén vannak érzékelők (receptorok). Egy sejt ezernyi receptorral
rendelkezhet, amivel nyitott marad a külvilágra. És amikor egy peptidet érzékel egy
receptor ez olyan, mint amikor egy kulcs beleillik a zárba; hozzákapcsolódik a
receptorhoz, majd aktiválja azt.
- Akivel valamilyen rendellenesség történt az életében, az rossz érzelmi válaszokat
ad, vagy a múltban él. Az érzelmi válasz lehet kevésbé aktív, illetve túlságosan
is aktív, mert a múltban élnek. Ezért a személyiség nem úgy működik, mint egy
egységes egész. A sejten kívül milliárdnyi receptor van, ami felfogja a beérkező
információkat. A receptor ami érzékeli a megfelelő peptidet, sokféleképpen
megváltoztathatja a sejt működését. Egy csomó biokémiai esemény történik, melyek
néha a sejtmagban is változást idéznek elő. Minden sejt külön élőlény és minden
sejtnek van tudata. Ha úgy akarjuk meghatározni a tudatot, mint ahogyan a megfigyelő a
nézőpontját, kiindulásként mindig ott van a sejt nézőpontja. A sejt valójában a
legkisebb tudati egység a testben. Pl. egyik lehetséges megnyilvánulása: "Éhes
vagyok!" De lehetséges túlzott megnyilvánulás is, amit már szenvedélynek
nevezünk. Az én meghatározásom szerint a szenvedély olyan valami, aminek nem tudsz
ellenállni. A szenvedély "gyakorlásakor" olyan helyzetekbe sodorjuk magunkat,
ami kielégíti a sejtjeink vágyait, olyan helyzeteket alkotunk, ami képes létrehozni
azt a kémiai anyagot, amire a sejtnek szüksége van. De a szenvedély egyre többet
követel aszerint, hogy kémiailag mire van szükségünk. Az én meghatározásomban az,
hogy ha már nem tudod irányítani az érzelmi állapotodat, akkor az már függőséggé
vált.
- Szóval az agy milliónyi különböző dologra képes. Az embereknek végre meg kéne
tanulniuk, hogy valójában milyen hihetetlenül csodálatosak ők maguk és a tudatuk és
azt is, hogy mennyi sok jót tehetnének egymásért. Ez segíthet mindannyiunknak
megtanulni a változtatást, és jobbá tenni minket, mint amilyenek igazából vagyunk,
és valójában segíthet abban is, hogy felülmúljuk önmagunkat. Minden esetben van
valamilyen mód arra, hogy létezésünk egy olyan magasabb szintjére jussunk, ahol a
világ mélyebb értelmét is felfoghatjuk, ahol megérthetjük a tárgyakkal, emberekkel
való kapcsolataink valódi értelmét és így végül is sokkal érthetőbbé tehetjük
a világot a magunk számára. Megmutathatjuk, hogy agyunknak létezik egy olyan szellemi
része, amihez korlátlan hozzáférésünk van, és ezt a lehetőséget mindannyian ki is
használhatjuk. Csak meg kell fogalmazni és tudatossá tenni, hogy mit akarunk, majd úgy
összpontosítani és úgy koncentrálni rá, hogy elveszítsük saját nyomunkat, hogy
elveszítsük az idő nyomát, hogy ez által elveszítsük identitásunkat. És abban a
pillanatban, ahogyan elmélyedünk ebben az élményben, hogy elveszítjük önmagunkat
és elveszítjük az időt, az lesz az az egyetlen kép, amely valós.
- Vissza
- - Hogyan gondolkodsz a valóságról?
- - Amit eleinte valótlannak hittem, számomra most már valóságosabbnak látszik, mint
amit eleinte valóságosnak gondoltam. Amit eleinte valóságosnak hittem, az most már
valótlannak látszik. Ezt valójában nem is lehet megmagyarázni és bárki, aki túl
sokáig próbálkozik, bárki, aki túl sok időt tölt a magyarázat megtalálásával,
örökre elveszhet a misztérium csavaros útvesztőiben. Minél többet foglalkozok a
kvantumfizikával - és ez által a pozitív gondolkodás lehetőségeivel - annál
rejtélyesebb és csodálatosabb lesz az egész.
- Az embereknél a pozitív gondolkodás általában csak annyit jelent, hogy egy
ici-picit gondolkodnak pozitívan, ezért ez épp csak elfedi az alattuk lévő negatív
gondolatokat. Szóval ez a pozitív gondolkodásmód csak felszínesen pozitív
gondolkodás. Csak eltakarja a meglévő és egyben uralkodó negatív gondolkodást.
Amikor kizárólag csak megtapasztalható és megfogható dolgokra gondolunk, azok még
valóságosabbá tehetik számunkra a világot és ezért ragadunk bele a valóság
változatlanságába. Azért nem tudom megváltoztatni, mert a valóság biztosnak tűnik,
illetve nyilvánvalónak látszik, én pedig ehhez képest jelentéktelen vagyok. De ha
tudom azt, hogy a valóság az én lehetőségem - maga a tudat lehetősége -, rögtön
megfogalmazhatja a kérdést: hogyan tudom megváltoztatni? Hogy tehetem jobbá? Hogy
tehetem boldogabbá? Látod ahogy kiterjesztjük magunkból a képzeletet? A régi
gondolkodás szerint nem tudok megváltoztatni semmit, mert a szerint nincs szerepem a
valóságban. Tárgyak mozognak a saját útjukon a meghatározott törvények szerint és
a matematika megmondja, hogy mit fognak tenni egy adott szituációban. Én, mint
megfigyelő nem befolyásolhatom e folyamatot. Az új nézet szerint IGEN! A matematika
adhat nekünk valamit. Megmondja a lehetőségeket, hogy mi történhet. De azt nem mondja
meg, hogy a tudatommal mit fogok tapasztalni. Én választom ki a lehetőséget és így
szó szerint én hozom létre a valóságot. Ez elég szörnyen hangzik, de valójában ez
következik a kvantumfizikából.
- Felébredek reggel és tudatosan létrehozom a napomat, ahogyan akarom, hogy
megtörténjen. Mostanában, néha - mivel a tudatom megvizsgálja az összes dolgot, amit
el kell intéznem - ez egy kis időt vesz igénybe. De ott van egy érdekes dolog. Amikor
létrehozom a napom a semmiből, ún. meg nem tervezett kis dolgok is történnek, amik
annyira megmagyarázhatatlanok. Tudom, hogy azok is az elmém művei. Minél többször
végzem e tervezést, annál jobban kiépül az idegháló az agyamban, hogy elfogadjam:
ez lehetséges. És erőt ad ahhoz, hogy holnap is ezt tegyem. Ráadásul van egy
csodálatos, végső képességünk, hogy: megfejtsük a különbséget a saját
személyünk rejtélyessége, és a személyünk mindennapi ügyei hogyan bontakoznak ki,
hogyan valósulnak meg a testünkön keresztül érzékelt háromdimenziós világban. Vissza
- - Mondj valamit a gondolatokról!
- - Azt hiszem vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a kultúra nem figyel
eléggé a gondolatok hatalmára. Minden korban minden generációnak vannak eredendő
feltételezései, hogy a Föld lapos, vagy kerek, stb. Sok száz eredendő következtetés
van a dolgok mögött, amit biztosnak veszünk, de vagy igazak, vagy nem. Természetesen
az esetek döntő többségében a történelem során ezek NEM IGAZAK. Ha tehát a
történelmet vesszük alapul sok minden, amit szentül igaznak hiszünk a világról,
egyszerűen nem igaz. De mi ragaszkodunk ezekhez a dogmákhoz, még ha nem is tudjuk
sokszor az igazságot.
- A gondolatok hatalmát igazolhatja az, a világ gyilkos-fővárosának tartott
Washington-i kísérlet is, amit 1993 nyarán több mint 4000 önként jelentkezővel
tartottak, kik 400 országból azzal a céllal érkeztek, hogy együtt meditáljanak
hosszú ideig ezen a napon. Úgy gondolták, hogy ekkora méretű csoport kb. 25% -al
csökkentheti a bűntényeket. A rendőrfőnök a tévében azt mondta, hogy:
“Kétméternyi hó kellene ahhoz, hogy ezen a nyáron 25%-al csökkenjenek a
bűntények". Végül is a rendőrség együttműködött, és levezényelte a
kísérletet, melynek hatására 25%-os esés mutatkozott az erőszakos bűntények terén
Washingtonban. Következésképp: minden egyes ember tetteivel és gondolatával képes
hatni a valóságra!
- De hallgassuk csak Mr. Masaru Emoto-t, kit nagyon érdekelt a víz molekuláris
szerkezete és azok a nem fizikai behatások, amelyek hatással lehetnek rá. Mint tudjuk,
a négy őselem közül a víz a legérthetetlenebb és egyben a legalkalmazkodóbb. A
víz "viselkedése" sok szempontból ellentmond a fizika általunk ismert
törvényeinek. Pl.: molekulasúlya szerint -70C
°-on kellene forrnia, de +100C°-on forr. A
periódusos rendszer szabályai szerint -120C°-on kellene megfagynia, de Ő ezt
nulla C°-on teszi. Fagyáskor kitágul, így fajsúlya kisebb lesz ahelyett, hogy
összehúzódna és nehezebbé válna. Viszont pont e "furcsa" tulajdonságainak
köszönhetjük létünket. Mivel +4C°-on a legsűrűbb, biztosítja a túlélési esélyt télen a vizek
lakói számára.
- Mr. Emoto azt gondolta, hogy a víz nem csak fizikai eseményekre reagál. Ezért
tanulmányokat végzett mentális behatásokkal. A behatásokat követően lefagyasztotta,
majd mikroszkópon keresztül lefényképezte a mintákat. A minták között volt olyan,
amelyet egy zen buddhista szerzetes áldott meg. Volt olyan, amelynek azt mondták, hogy:
"Köszönöm!". De volt olyan is, melyet erőszakos mondatokkal illettek,
illetve emberi veszekedések tanújává tették. Az eredmény megdöbbentő volt: Minden
egyes pozitív töltetű megnyilvánulás szabályos - minden esetben hatszögletű -
kristályokat, még a negatív töltetű megnyilvánulások mindegyike korcs
torzszülöttet eredményezett. Mr. Emoto arról beszél, hogy a gondolat vagy az akarat
alakította ki a víznek e szerkezeteit. Hogy hogyan történik ez a hatás, az a
tudomány előtt még ismeretlen, de Mr. Emoto kísérletei alapján bizonyítottnak
látszik, hogy a vízre nem csak a fizikai behatások vannak hatással.
- Ha a gondolatok ezt teszik a vízzel, képzeld el, mit tehetnek velünk emberekkel,
kiknek teste 70-80%-ban víz? A legtöbb ember élete során nem befolyásolja a
valóságot következetesen anyagi módon, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Ha ezt
néha valamilyen külső ráhatásra meg is teszi, annak időátlagban nagyon kevés
hatása van. És azért nincs komoly hatása, mert nem tudja fenntartani ezt az
állapotot, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Pedig ha megváltozik gondolkodásmódom,
megváltoznak lehetőségeim is! Ha megváltoznak lehetőségeim, megváltozik életem! Ha
ez bekövetkezik, újradrótozódik az agy, hogy új fogalma(ka)t hozzon létre, és
belülről kifelé teljesen megváltoztat engem.
- Láttad már valaha magadat valaki más szemével, akivé válhatnál? Megálltál már
valaha egy percre, hogy magadba nézz a végső megfigyelő szemeivel? Kijelentetted már
valaha, hogy: "Én sokkal több vagyok, mint amit hiszek magamról! Sokkal több
lehetek, mint ami most vagyok! Befolyásolni tudom a környezetemet, az embereket!
Befolyásolni tudom magát a teret! Befolyásolni tudom a jövőt! Én vagyok a felelős
mindezekért a dolgokért! És a környezetem nem független tőlem! Egyek velem!
Mindennel és mindenkivel kapcsolatban vagyok! Nem vagyok egyedül!"
- Ezeken a kérdéseken mélyebben elgondolkodva egy újfajta életstílus nyílik meg
előtted. Egy szippantásnyi friss levegőben érkezik. Örömtelibbé teszi az életet.
Az élet értelme nem a tudásban, hanem a rejtélyben van. Miért építjük fel újra
és újra ugyanazt a valóságot? Miért törekszünk ugyanolyan kapcsolatokra? Miért
akarjuk ugyanazokat az állásokat újra és újra? A végtelen lehetőségek tengerében
miért választjuk ugyanazokat a lehetőségeket? Érdekes, hogy vannak más valós
lehetőségeink is, és mégis figyelmen kívül hagyjuk őket. Lehetséges, hogy annyira
hozzászoktunk mindennapi életünkhöz, hozzászoktunk ahhoz ahogyan a világot
felépítjük, hogy azt hisszük: nem tudjuk irányítani? Hozzá vagyunk szokva - hisz
mindenhonnan ezt halljuk -, hogy a külső világ valóságosabb, mint a belső. Ez az új
tudományos modell épp az ellenkezőjét állítja, hogy ami bennünk történik, az
határozza meg, hogy körülöttünk mi történjen. Vissza
- - Van egy fizikai valóság, ami teljesen
biztos és létező? S egyáltalán; létezik olyan, mint: valóság?
- - Ha így gondolsz a világra, az akkor válik létezővé, amikor a fizikai valóság
egy másik darabjával ütközik. A másik darab lehetünk akár mi magunk is. De ez lehet
akár egy véletlen szikla is, ami erre gurul és beleavatkozik ebbe az egész zavaros
dologba és biztos, hogy bizonyos szintű létezésre kényszeríti. A múlt filozófusai
azt mondták: "Ha belerúgok egy sziklába és jól megfájdul a lábam, az
valóság. Érzem. Valóságnak tűnik." Ez tuti. "És ez azt jelenti, hogy ez a
valóság." De szerintem ez még mindig csak egy tapasztalat, és csak egy személy
nézőpontja a valóságról. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogyha veszünk egy
személyt és az agytevékenységét P.E.T. szkennerrel vagy
számítógép-technológiával vizsgálva megkérjük, hogy nézzen egy bizonyos
tárgyra, és amikor ezt megteszi, akkor az agy bizonyos területei aktiválódnak. Ekkor
megkérjük, hogy csukja be a szemét és képzelje el ugyanazt a tárgyat. Amikor ezt
megteszi, ugyanazok az agyterületek aktiválódnak mintha éppen nézné a tárgyat.
Következésképp a tudósoknak fel kellett készülnie a következő kérdésre: Ki az,
aki lát? Az agy lát, vagy a szemek? Mi a valóság? Amit az agyunkkal látunk, vagy amit
a szemünkkel? Az igazság az, hogy az agy nem különbözteti meg a tapasztalt dolgokat
az emlékektől, mert mindkét esetben ugyanaz az idegpálya lesz aktív.
- Rengeteg információ érkezik hozzánk testünk érzékszervein keresztül melyeket
feldolgozunk, újra és újra átszűrünk, ezért minden egyes lépésnél információt
vesztünk el. Végül kiderül, hogy a tudatunk az, ami önkiszolgáló. Az agy
másodpercenként 400 milliárd bitnyi információt dolgoz fel, de mi csak 2000-re
figyelünk. De ez a 2000 bitnyi információ csak a környezetről, a testünkről és az
időről árulkodik. Egy olyan világban élünk, ahol minden csak a jéghegy csúcsa,
hagyományos megvalósulása egy hatalmas kvantummechanikai jéghegynek. Ha az agy 400
milliárd bitnyi információt dolgoz fel és ebből mi csak 2000-re figyelünk azt
jelenti, hogy a valóság mindig csak az agyban történik. Az fogadja az információkat,
és még nem vette őket figyelembe. A szemek olyanok, mint a lencsék. De ami valójában
lát, az az agy hátulsó része, olyan mint a magnószalag. A neve látókéreg. Ott van
hátul. A kettő együtt olyan, mint egy kamera és egy magnószalag. Tudtad, hogy az agy
meghatározza, hogy mi az, amit észlelni tudsz? Ez fontos. Például: a kamera sokkal
többet lát körülöttem, mint amit én észlelek, mert nem szorítkozik
tapasztalataira, nem kötik szabályok, nem ellenkezik, nem mérlegel, és főként nem
ítélkezik.
- Ahogy az agyunk fel van építve, csak azt láthatjuk amiről elhisszük-, tudjuk, hogy
lehetséges. Olyan mintákat keresünk, amik már léteznek bennünk korábbi
tapasztalatokból. Van egy csodálatos történet, amit sokan igaznak hisznek: Amikor az
Indiánok, Amerika őslakói megláthatták volna Kolombusz hajóit közeledni a Karibi
szigeteknél, egyáltalán nem voltak képesek látni őket. Mert ez annyira
különbözött mindentől, amit addig láttak, hogy egyszerűen nem látták. Amikor
Kolombusz serege kikötött a Karib szigeteken, egyik indián se volt képes látni a
hajókat, mégha ott is voltak a látóhatáron belül. Azért nem látták a hajókat,
mert nem rendelkeztek ismeretekkel, tudással, ami hajók létére utalna. A sámán
észreveszi a víz fodrozódását az óceánban a hajók körül, Ő sem lát hajót, de
elkezd gondolkodni, hogy miért fodrozódik a víz. Szóval minden nap kimegy és néz,
és néz, és néz. Egy idő után képes lesz látni a hajót. És ahogy meglátta,
elmondja mindenkinek, hogy léteznek hajók a világon. Mivel mindenki bízik és hisz a
sámánban, egy idő után ők is képesek lesznek látni.
- Tehát Mi magunk hozzuk létre a valóságot. Valóság-csináló gépek vagyunk. De Mi
hozzuk létre a valóság hatásait is. Mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat
akár egy nagy hologramban élünk, akár nem. Ez egy olyan kérdés, amire nincs jó
válasz. Ez egy nagy filozófiai probléma, amivel szembe kell néznünk. Amit a tudomány
mond a világról, az akkor igaz csupán, hogy ha mindig ugyan azok a megfigyelők.
Szóval minden, ami az emberi agyba érkezik az kényszerít minket arra, hogy észleljük
és láthassuk a dolgokat. Szóval elképzelhető, hogy az egész világ egy nagy
illúzió, amin nem tudunk kívülre kerülni, hogy lássuk a teljes igazságot. Az agy
nem tesz különbséget a valóság - külső világ - és a gondolatok - belső világ -
közt. Nincs olyan külső világ, ami független lenne a belsőtől. Vissza
- Mi a jelentése
az ún. "szub-atomikus világ" kifejezésnek?
- - Teljesen "őrült" fizikusok fantázia-szüleménye, akik ki akarták
találni, hogy mi történik, amikor kísérleteznek. A kísérletek során nagy energiák
mozognak kis térben rövid idő alatt. Kezd észbontó lenni, amikor a szubatomikus
részecskék világában a fizikusok találtak ki mindent. Új tudományt kellett alkotni
azon a szinten, az úgynevezett kvantumfizikát. Ez utal a vitatható hipotézisek
tömkelegére, gondolatokra, érzésekre, megérzésekre, és arra, hogy valójában mi a
fene történik. De a probléma nem az, amit sokáig annak hittünk. A tudósok számára
mindig is az volt a probléma, hogy mi számít abszolútnak, mi az, ami állandó, és mi
jósolható meg. Az összes atomban és molekulában, és a bennük lévő űrben a
részecskék jelentéktelen térfogaton koncentrálódnak az atomok és a molekulák
jelentős méretéhez képest. A nagy részük vákuum. Úgy néz ki, mintha a
részecskék felváltva eltűnnének, majd feltűnnének egész idő alatt. Szóval, hová
kerülnek, amikor nincsenek itt? Fogas kérdés. Feltehetően egy olyan párhuzamos
univerzumba kerülnek, amiben az ott élők ugyanezt a kérdést teszik fel: hogy hová
lesznek a részecskék, amikor a mi világunkban vannak. Heisenberg, a kvantumfizika atyja
mondta, hogy az atomok nem dolgok, hanem tendenciák. Szóval ne dolgokként gondoljunk
rájuk, hanem lehetőségekként. A tudat lehetőségeiként. Számos laboratóriumban
látható az USA-ban olyan tárgy vagy tárgyak, amiket szabad szemmel is lehet látni és
egyszerre két helyen vannak. Le is fotózhatod. Ha mutatnál valakinek egy ilyen fotót,
azt mondaná: "Csodás, itt van ez a szép színes fényes massza, itt látok egy
pontot meg ott egy pontot. Bravó, lefényképeztél két pontot! Mire megy ki ez az
egész?" Azt mondhatod: "Nézz bele a kamrába, abba ott!" Erre jön a
válasz: "Két dolgot látok." Erre Te: "Nem, az nem két dolog! Az egy
dolog, csak két helyen van." Nem hinném, hogy ettől leesne az álla bárkinek is,
mert szerintem az emberek egyik része el sem hinné, másik része fel sem fogná, és
valószínűleg valami olyat mondanának, hogy: "Aha, és ez mit jelent?"
- De nagy rejtélynek számít az idő iránya is. A fizika általános törvényei úgy
látszik nem különbözteti meg a folyamatok irányát; vagyis a múltat és a jövőt.
Például nagy probléma, hogy így a fizika általános törvényeit tekintve miért
vagyunk képesek emlékezni a múltra, és miért nem tudjuk megmondani a jövőt. Ezeknek
a törvényeknek a létezésétől fogva talány, hogy a jelen eseményeivel
befolyásolhatjuk a jövőt, de nem befolyásolhatjuk a múltat. Az, hogy másképpen
kezeljük a múltat, mint a jövőt, hogy a jelen eseményei egész másképp hatnak a
jövőre, mint a múltra, ezek annyira nyilvánvalóak, ahogyan a világot tapasztaljuk.
De most következzen az én kérdésem! Mikor játszottál utoljára? Akarsz kosárra
dobálni? Tessék kapd el!
- - ?
- - Gyerünk, nálad a labda! Dobj! De ne onnan! Onnan nem lehet, most pályán kívül
vagy. Ha azt szeretnéd, hogy érvényes legyen, a pályán kell lenned. Amíg a pályán
kívül maradsz, nem vehetsz részt a játékban! Lépj be és dobj újra! Tessék!
- - Hú! Ez fájt!
- - Hozzád sem ért! Na meg a labda nagy része üres is. De valójában az egész
univerzum üres. Általában úgy gondoljuk, hogy a tér üres, az anyag pedig tömör. De
valójában semmi nincs a világon, ami tömörnek számítana. Minden csak képzeletbeli.
Nézzünk meg egy atomot. Azt hisszük, ez egy kemény golyó. És azt mondjuk: "Nos,
mégsem. Ez a valóság egy kis darabja összesűrítve középen körülvéve bolyhos
valószínűségi elektronfelhővel, ami létező és nem létező között ugrál."
De kiderül, hogy még ez sem igaz. Még a nukleonok, amiket olyan sűrűnek gondolunk
azok is ugyanúgy ugrálnak létezés és nemlétezés között, mint az elektronok. A
legbiztosabb dolog, amit állítani lehet erről a problémáról, hogy inkább gondolatra
hasonlít, olyan, mint egy tömör információs BIT. A dolgok nem anyagként, hanem
ötletekként, fogalmakként, információként viselkednek. Ahogy mondtam, soha nem ér
hozzád. Az elektronoknak töltése van és taszítják a többi elektront mielőtt
érintkeznének velük. Szóval valójában, semmi nem ér hozzá semmihez. Vissza
- - Mi célunk van ezen a világon?
- - Azt hiszem, az a célunk ezen a világon, hogy felfedezzük és rendelkezünk a dolgok
feletti BEFOLYÁSOLÁS képességével és megtanuljuk, hogyan lehetünk tényleg
alkotók. Azért vagyunk itt, hogy alkossunk. Azért, hogy beépüljünk a térbe
ötletekkel, gondolat-foszlányokkal. Azért vagyunk itt, hogy valahogy megmagyarázzuk az
életet. Hogy felismerjük a kvantumot magát, hogy felismerjük a helyet, ahol van
választásunk, hogy felismerjük az akaratot amikor annak a szemléletmódnak adunk teret
amellyel azt mondjuk, hogy valaki megvilágosodott.
- A kvantummechanika figyelembe veszi azt a nem kézzelfogható szabad akarat
létezését, amely az emberi természet lényege. A kvantumfizika, lényegében szólva a
lehetőségek fizikája, amely nyitva hagyja azt az alapvető kérdést, hogy KINEK a
lehetősége és ki választ ezek közül a lehetőségek közül, amelyben a jelent most
épp érzékeljük. Az egyetlen válasz, amely mind logikailag, mind értelmileg szóba
jöhet, hogy az öntudat, a tudatosság minden létezés alapja. Követnünk kell e
felismerést annak ellenére, hogy ebben szenvedélyeink folyton megakadályoznak minket,
és ha követni tudjuk, mi fogjuk megalkotni a valóságot tudatosan, és a testünk
érzékeli ezt egy új módon, egy új összetételben, új hologramban de más gondolati
síkban a legvadabb álmainkat is felülmúlva. Egy nap mindannyian elérjük az avatárok
szintjét, ahogyan azt a történelmekben olvashattuk Buddhához és Jézushoz hasonlóan.
Üdvözlet a mennyei királyságban ítélkezés nélkül, gyűlölet nélkül, tesztek
nélkül, minden nélkül. Amikor csak egyszerűen azok vagyunk, akikké ebben a
valóságban lennünk rendeltetett a nem kézzelfogható energiákból, hogy kiemeljen a
tétlenségből, felrázzon, zűrzavart keltsen, míg végül kézzelfoghatóvá teszi
alakunkat, amit úgy hívunk: anyag. Hogyan tudjuk mérni a hatását? Csak éljük az
életünket, amíg egyszer csak észre nem vesszük, hogy valahol valami megváltozott.
És ha megváltozott, mi válunk a saját életünk tudósává, ami végső soron az
egész oka ittlétünknek. Ezt ne csak elméletnek tartsd. Próbáld ki magad, s
meglátod, vajon igaz-e! Vissza
- Mondj valamit
Istenről!
- - Amikor fiatalabb voltam, sokféleképpen képzeltem el Istent. És rájöttem, hogy
még most sem vagyok elég magas tudati szinten, hogy igazából megértsem, mit jelent
Isten. Egy vagyok a létező világmindenséggel, ami létrehozott engem és idáig
vezetett és létrehozta a galaxist, univerzumot, stb. Úgy gondolom, hogy Isten
MINDENKIBEN benne van, ugyanakkor Isten egyfajta fenntartott név a világból érkező
olyan tapasztalatok számára, melyek túlmutatnak a világunkon, és túl
megfoghatatlanok, fennköltek. Fogalmam sincs, mi Isten. De már van tapasztalatom róla.
Isten jelenléte valós, de nem tudom leírni, hogy Isten micsoda, vagy nem tudok úgy
gondolni rá, mint egy dologra vagy személyre. Azt sem hinném, hogy képes lennék rá,
hogy embereket kérdezzek arról, hogy mi az Isten. Ez pontosan olyan mintha egy halat
kérdeznél arról, hogy magyarázza meg, hogy mi a víz, amiben úszik. Véleményem
szerint Isten az összes lélek és dolog szuperpozíciója. Ezért az emberek nagyon
készségesek tudnak lenni, amikor megfenyegetik őket az örök szenvedés kozmikus
ígéretével. De Isten nem ilyen. Isten sokkal nagyobb, mint a leghatalmasabb emberi
gyengeség, sőt az összes emberi tulajdonságnál is. Isten meghaladja a legtöbb
csodálatos elképzelésünket a természet sokszínűségéről is. Hogyan is fordulhatna
egy földi halandó egy ekkora hatalmú elme ellen? Hogy lehetne képes egy kis
szénalapú életforma a Földön, a világegyetem holtágában beleértve a Tejutat, a
dzsungeleket megtagadni a mindenható Istent? Nem! Ez lehetetlen! Vissza
-
|